Hírek

Elérhetőségek

832. Havas Boldogasszony cserkészcsapat

832. Havas Boldogasszony cserkészcsapat
A cserkészcsapat Zebegény legrégebb óta folyamatosan működő, és legnagyobb ifjúsági szervezete.
A cserkészet egy olyan nemzetközi ifjúsági szervezet, melyet 1907-ben egy angol katonatiszt, Lord Robert Baden-Powel of Gilwell alapított és azóta az ENSZ után a világ második legnagyobb szervezetévé nőtte ki magát. Ennek tagja csapatunk is, és ennek a kapcsolatnak köszönhetjük a külföldi barátokat, táborokat. 2007-ben például Angliában jártunk a világtalálkozón, tavaly cseh cserkészek látogattak hozzánk, most nyáron pedig a nagyobbak közül öten Svédországba készülünk a világtalálkozóra. A határon túli magyar cserkészekkel is aktív a kapcsolatunk, 2008-ban így eltölthettünk egy hétvégét Felvidéken.
Csapatunk – és a magyar cserkészet - célja olyan ifjúsági közösséget teremteni, ahol előtérbe kerülnek a gyermekek és fiatalok saját képességei, sajátos cserkészmódszerrel, a " cselekedve" tanulással sajátíthatnak el olyan ismereteket, melyekre az iskolában már nem jut idő, felfedezhetik egyéni és közösségi készségeiket és kamatoztathatják is azokat. A magyar cserkészet célja életrevaló, felelős, magyar állampolgárrá nevelni az ifjúságot, szem előtt tartva a hitet is, hiszen vallási alapokon nyugszik az nevelés, amit alkalmazunk. Vezetőink önkéntes fiatalok, akik a gyermek foglalkozásait tartják.
A cserkészet ingyenes, és önkéntes. Egy nagyon jó közösséget ad, sok barátot és ismertséget. Minden nyáron táborozást szervezünk a dunakanyarbeli cserkészcsapatokkal, melyet nomád formában, erdőben szervezünk meg, sátorban alvással, saját magunk által épített táborhellyel, patakban fürdéssel, esti nagy tábortüzekkel, és kalandokkal teli, izgalmas programokkal.
Évközi programjaink nagy része őrsönként kerülnek megszervezésre a heti rendszerességgel megtartott őrsgyűléseken, de csapatprogramokból sincs hiány: kétnapos kirándulások, túrázások, farsang, akadályverseny, teaház, filmklub stb.
Mi, zebegényi cserkészek kötelességünknek érezzük, hogy ahol tudunk segítsünk, így a Plébánia és a Falu segítségére is sokszor siettünk.
Még többet rólunk: zebegenyicserkesz832.5mp.eu
Csapatparancsnok: Csóka Sarolta
Levelezési cím:
832. Havas Boldogasszony cserkészcsapat,
2627-Zebegény, Kossuth út 27.
Telefon: +36-20/475-4787
Fenntartó testület: Római Katolikus Plébánia, Zebegény